Orosz katonák parancsokat tagadnak meg, és szabotálják a saját felszereléseiket a brit hírszerzés szerint
A brit elektronikus hírszerzés vezetője úgy látja, Vlagyimir Putyin a jelek szerint nagyon rosszul ítélte meg az inváziót.
A brit elektronikus hírszerzés vezetője úgy látja, Vlagyimir Putyin a jelek szerint nagyon rosszul ítélte meg az inváziót.
Az ügyben nyilatkozó amerikai tisztségviselő azt nem tudta megmondani, hogy minden katona elhagyja-e a területet.
Éppen ma öt hete, hogy Oroszország offenzívát indított Ukrajna ellen, amely miatt mostanra több mint négymillió ember menekült el az országból.
Nem hiszi el az ukrán elnök, hogy az oroszok csökkentik a harci tevékenységüket.
Norvégia ezzel saját fegyver- és külpolitikáját rúgja fel.
Április 20-án nagyszabású, számos ismert zenészt felvonultató segélykoncerttel készül a Budapest Park: a teljes jegybevételt a mostani krízishelyzetben helytálló szervezeteknek ajánlják fel.
Az orosz–ukrán háború miatt elég fagyos lett a viszony az USA és Oroszország között. Ennek hatása pedig odafönn, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) is érződött.
A Facebookon, Instagramon közzétett képek avatott szemeknek nyomokat jelentenek.
Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország és Olaszország folytatja a nyomásgyakorlást az Ukrajnát támadó Oroszországra, és „folyamatosan növelik azt az árat, amelyet Moszkvának fizetnie kell” a háborúért.
Az ukrán elnök lát biztató jeleket.
A két szervezet szerint a magyar közmédia forrásként használja az orosz propagandát, máskor pedig kritika nélkül közlik az orosz dezinformációs üzeneteket.
Az orosz védelmi miniszter szerint addig fogják folytatni a harcot, amíg a kitűzött célokat el nem érik.
Az ország keleti részében, Harkiv és Donyeck irányában azonban tovább erősítik az orosz jelenlétet.
Az Európai Unióba menekülő ukrán nők helyzetét és az őket fenyegető veszélyeket vitatta meg kedd délután az Európai Parlament Nőjogokért és a Nemek Közötti Egyenlőségért felelős bizottsága. A bizottság szerint az európai szintű koordináció elengedhetetlen lesz a nők és gyermekek hatékony védelmének biztosításához.
A Kreml szerint a két elnök a mariupoli civileknek nyújtott segélyről és az emberek evakuálásáról is beszélt.
Az ukrán védelmi minisztérium tette közzé, hogy Roman Hribovot kitüntették.
Volodimir Zelenszkij szerint Magyarország semmit sem tesz azért, hogy béke legyen Ukrajnában.
Ljubov Nepop szerint Ukrajna nem kéri, hogy magyar katonák menjenek harcolni.
Antony Blinken arra figyelmeztetett, lehet, hogy az oroszok visszavonulásról beszélnek, de azt érdemes figyelni, amit valójában tesznek.
Az ukrán elnök azt mondta, a kikötőváros ellen intézett orosz támadások brutalitása borzalmasabb annál is, mint amit a második világháborúban láttunk.